Tisztelt Sporttársaink,


Tájékoztatunk Titeket, hogy az MDLSZ és az MSSZ sporttevékenysége tekintetében egy nagyon fontos, történelminek tekinthető munkakapcsolat jött létre, amikor a két szakszövetség elnöksége közös rendezésű versenyek szervezéséről határozott.

Miért érdemes részt venni?

Itt most nem lényeges, hogy melyik szakszövetség versenyzője vagy, – mindkét szövetség érvényes versenyengedélyével indulhatsz akár kezdő, akár haladó sportoló, ezeken a versenyeken biztosan megtalálod a megfelelő kihívásokat.

Regisztrálj az első MDLSZ-MSSZ közös sportlövészeti rendezvényekre, mint versenyző, ahol izgalom, emelkedett adrenalinszint és barátságos versenytársak várnak, e mellett viszonyt komoly megmérettetések, kihívásokkal teli pályák, precizitást és gyorsaságot igénylő feladatok tesznek próbára.

Közösségi élmény

Találkozz sportbarátokkal, oszd meg élményeidet, versenyezz felszabadultan és építs egy támogató, mindkét szövetség számára fontos közösséget, legyél nyitott és ismerkedj meg a társszövetség lövészettel foglalkozó szenvedélyes sportolóival.

A versenyek, időpontok, helyszínek:

„UNITED Steel Challenge 2025” – Minősítő verseny -2025.06.28. – Páty (MDLSZ)

A verseny részletei, versenykiírás: https://portal.mdlsz.com/race/3291/1742815376_Steel%20Challenge%20verseny%20-%2020250628.pdf

Regisztrációs adatlap: https://docs.google.com/forms/d/1vEiTDb0Q63QIYTEzfQG-vEESreDlcodaXGbqMwA2_64/viewform?pli=1&pli=1&edit_requested=true

„UNITED Gyorspont 2025” – Minősítő verseny -2025.09.20. – Üllő (MDLSZ)

A verseny részletei, versenykiírás: https://portal.mdlsz.com/race/3290/1742816072_Gyorspont%20verseny%20-%2020250920.pdf

Regisztrációs adatlap: https://docs.google.com/forms/d/1bANHxm0sP6ljT1vMfqGzPuj59t3Vx9KWPwPwVoZQLpg/viewform?edit_requested=true

Minden Sporttársat tisztelettel várunk a közös versenyekre, bizakodva abban, hogy a közös sportunk szeretete a versengés hangulata újabb sportbarátságokat alakít ki, magasabb szintre emeli a két szakszövetség munkakapcsolatát.

LETÖLTHETŐ TÁJÉKOZTATÓ……………..

Budapest, 2025.03.26.

   MDLSZ Elnöksége és az   MSSZ Elnöksége