Kedves Sporttársaink!

A sok-sok, járvánnyal kapcsolatos rossz hír után, végre két nagyon jó hírrel szolgálhatok.

Az első, hogy szövetségünk befogadásra került az államilag támogatott sportági szakszövetségek csoportjába.

Tegnap, 2021.05.25-én tartotta éves rendes közgyűlését a Nemzeti Versenysport Szövetség, az EMMI nem olimpiai sportágakat egyesítő köztestülete. Megosztok egy határozat idézetet a közgyűlés jegyzőkönyvéből:

„ Az NVESZ Közgyűlése elfogadja, hogy a Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség tagfelvétele óta eltelt 3 év, ezért a szövetség bekerül az állami támogatásból részesülő tagszervezetek kategóriájába azzal a feltétellel, hogy megfizeti a tagfelvételhez kapcsolódó egyszeri regisztrációs díjat.”

Mint tudjátok, negyedik éve lobbizunk azért, hogy szépen fejlődő szövetségünk elnyerje méltó helyét a magyar sport térképén. Ez nagyon sok időbe, és személyes erőfeszítésbe került, de végül célba értünk. Sajnos még nincs pontos információnk arról, hogy pontosan mekkora lesz a támogatási összegünk, hiszen még az NVESZ elnöksége is egyeztet az EMMI Sportügyekért felelős államtitkárságával a rendelkezésre álló források kapcsán. Itt ne várjon senki sok tíz-, vagy százmillió forintos összegeket, de egy évi néhány milliós támogatás is óriási lépés, elvi és gyakorlati fontosságú gesztus számunkra.

A második fontos jó hír, hogy az IPRF ( www.precisionrifle.org ) tegnap tartotta Zoom meeting formájában a nemzetközi ügyvezető tanács ülését, amin én is részt vettem. Az egyik fontos határozat értelmében Magyarország és az MDLSZ elnyerte a 2022. júliusi IPRF világbajnokság rendezési jogát. Egyéb pályázók voltak még Spanyolország, Dél-Afrika, és Franciaország.

Sokat segített földrajzi elhelyezkedésünk, hiszen Európa közepén vagyunk, bármilyen irányból akár közúton, akár repülővel könnyen megközelíthető célpont, illetve az a tény, hogy mi országos szakszövetségként pályáztunk és nem egyesületként, mint ahogy néhány országban történt. Terveink szerint a MH 25. Klapka György Lövészdandár szomódi lőtere adja majd a helyszínt. További részletek hamarosan.

Letölthető…….

Az MDLSZ Elnöksége nevében, sporttársi üdvözlettel,

Dr. Fábián Lajos
MDLSZ elnök