Kedves Sporttársaink, és Barátaink!
Köszönjük! Köszönjük azon keveseknek, akik a tegnapi napon, egy vasárnapot feláldozva eljöttek az éves rendes közgyűlésünkre, sejtve azt, hogy az nem lesz határozatképes. Kevesebb, mint 40 mandátum jelent meg a minimálisan szükséges 121 mandátumból. Sajnáljuk, hogy nem sikerült, így dupla költsége lesz a szövetségnek, és dupla költsége lesz azoknak, aki eljöttek és esetleg újra eljönnének a hétvégén.
Ismételten kérjük, hogy legalább a megismételt közgyűlésre gyertek el minél többen, melynek az eredeti meghívóban meghirdetett ideje és helye: 2018..05.19. szombat de. 10:00, ugyanúgy az NKE Orczy úti campusában. A napirend és a téma is ugyanaz. (ld. eredeti meghívót)
Egyben jelezzük, hogy a Felügyelő Bizottság megszűnt, mert a két maradék tag, Nagy Lajos és Tóth István – korábban bejelentett és május 12-i hatályú – lemondását követően Alföldiné Berei Edit FB elnök egyedül maradt. Az ő írásban beadott lemondása a szombati közgyűlés napjával lép hatályba, vagyis ő formálisan még betölti funkcióját, azonban alapszabályunk szerint már nincs határozatképes felügyelő bizottságunk, hiszen annak létszáma 1 főre csökkent. Ezért is nagyon fontos, hogy a szombati közgyűlésen az eredetileg is meghirdetett napirend szerint meg tudjuk választani a kellő számú (jelenlegi alapszabályunk szerint öt!), de minimum három fő FB tisztségviselőt, hogy működőképesek legyünk.
Kérjük, hogy szánjátok rá az időtöket és gyertek el a közgyűlésre.
Továbbra is várja a Főtitkár úr és az Elnök úr a megüresedett funkciókra történő jelöléseiteket.
Mára ennyi, továbbra is számítunk támogatásotokra és segítő együttműködésetekre.
Az MDLSZ Elnöksége nevében, sporttársi üdvözlettel,
Dr. Fábián Lajos, elnökségi tag