Eredményjegyzék le- és feltöltési segédlet Elektronikus versenyjegyzőkönyv kitöltési útmutató

A további fejlesztések következményeként a versenyeredmények vezetéséhez szükséges Excel alaptáblák letöltési, – az eredmények, versenyjegyzőkönyvek feltöltési lépései felhasználó központúvá válnak, ezzel együtt a bírói pontok nyilvántartása áttekinthetőbb, könnyebben kezelhetővé lesz.

A 250 soros táblázat letöltésével kapcsolatban:

amennyiben szükség van a 250 soros táblázatra, akkor a verseny előtti nap, írásban jelezze a versenyrendező a főtitkár vagy a főtitkári asszisztens részére /nevezési számok alapján megállapítható a várható létszám/ hogy szüksége van a nagyobb létszámú táblázatra, ekkor a főtitkár a verseny napján letölti a frissített adatokkal a táblázatot és megküldi azt a versenyrendező részére.

A táblázat igénylése a következő adatokat kell, hogy tartalmazza

az adott verseny pontos megnevezését

a verseny idejét, helyét

a verseny MDLSZ versenyszámát

szakág megnevezését

azt a pontos e-mail címet, amelyre szeretné megkapni az adott táblázatot

Abban az esetben, amikor a kitöltésre kerülő versenyeredmény táblában a versenyző versenyengedély számának beírása után a Név és az Egyesület oszlopban a „HIÁNYZIK” megnevezés látszik akkor az azt jelenti, hogy a versenyzőnek nincs érvényes, adott évre vonatkozó rajtengedélye, tehát nem rendszerhiba.

Versenyeredmények feltöltésére szolgáló Excel tábla, EREDMÉNY oszlopába feltöltendő adatok szakágankénti bontásban

Gyorspont:

A versenyzők teljesítményének értékelése, így a helyezések sorrendje a versenyzők által meglőtt köregységek számával, azok összehasonlításával történik.

Minősítés: A versenyeredmény jegyzékben az „Eredmény” mezőbe az adott versenyző által elért találatok értéket kérjük felrögzíteni, semmi mást, ott nem lehet egyéb megjegyzés. A versenyzők minősítése a szakági szabályoknak megfelelően az elért találatok számának figyelembevételével történik.

Steel Challenge – IDPA – IPSC – Gyorskombinált és Precíziós:

A versenyzők teljesítményének értékelése, így a helyezések sorrendje a versenyzők által meglőtt pályákon elért összesített idővel, azok összehasonlításával történik, az a versenyző, aki a legrövidebb összesített idő alatt teljesíti a pályákat, annak az eredménye a legjobb, az a győztes.

Minősítés: A versenyzők minősítése a szakági szabályoknak megfelelően a legjobb időt elért versenyző összesített idejéhez mérten történik. A legrövidebb összesített idő a 100%, ennek mértékének figyelembevételével történik a többi versenyző összesített lő idejének %-os meghatározása a legjobb eredményhez képest. A versenyeredmény jegyzékben az „Eredmény” mezőbe az adott versenyző által elért idő legjobb időhöz mért %-ban meghatározott arányát kell felrögzíteni – pld: 85.104 – semmi mást, ne legyen % jel vagy egyéb más jel, csakis tisztán a eredmény. Amennyiben az adatok rögzítése a leírtaknak megfelelően történik, akkor a rendszer a versenyeredményeket tartalmazó Excel táblázat feltöltése után automatikusan képes az eredmények sorrendjét meghatározni, ennek megfelelően a versenyzők minősítései megjelennek az adott versenyző adatlapján.

IMSSU:

A versenyzők teljesítményének értékelése, így a helyezések sorrendje a versenyzők által eltalált fémcélok darab számával, azok összehasonlításával történik.

Minősítés: A versenyeredmény jegyzékben az „Eredmény” mezőbe az adott versenyző által elért találatok darabszámát kérjük felrögzíteni, semmi mást, ott nem lehet egyéb megjegyzés. A versenyzők minősítése a szakági szabályoknak megfelelően az elért találatok számának figyelembevételével történik.

Eredményjegyzék alaptábla letöltése:

1. Nyissa meg az mdlsz.com weboldalt.

2. Itt a jobb felső sarokban található „Sportolói portál” -ra kattintva nyissa meg a sportolói portált.

3. Az itt megjelenő ablakban írja be a MDLSZ számát vagy a regisztrált e-mail címét, valamint jelszavát.

Itt a baloldali menüből ki kell választani az „Egyesületi versenyek” menüpontot.

4. Ekkor az „Egyesületi versenyek” menüpont alatt a táblázatban megjelenik egy „Excel letöltése” gomb, amivel letölthető az eredmény beküldéséhez szükséges Excel sablon fájl. Az így letöltött Excelben már kitöltésre kerültek az alap adatok, illetve a divíziók alapján létrejöttek az üres eredményjegyzékek. Lehetőleg a verseny napját megelőző 1, maximum 2 nappal előtte töltsék le az alaptáblát, különben a napi frissítések miatt az új, legfrissebb adatok nem lesznek benne a táblázatban.

5. Amikor ez meg van akkor az „Excel letöltése” gombra kattintva, 1 percen belül a táblázat letöltődik, és kitöltésre kész. Kérjük a versenyt követően az eredmények feltöltésére, csakis és kizárólagosan ennek a sablonnak a használatát.

Eredményjegyzék kitöltése:

1. Nyissa meg a letöltött Excel táblázatot.

2. A sablon fájl sárga oszlopában a sportoló versenyengedély számának megadásával, a név és az egyesület mezők automatikusan kitöltődnek. A helyesen megadott eredményeket feltöltéskor a rendszer értelmezi, és sorba rendezi. A rajt engedély megadása után a táblázat automatikusan kitölti a „Név”, illetve az „Egyesület” mezőket.

3. Az „Eredmény” mezőben a versenyen elért eredményt kell feltüntetni (csak számot)

4. Amennyiben a versenyen volt olyan versenyző, akinek nincs MDLSZ-es rajtengedélye („0000”-ás versenyző) akkor azt a „Rajtengedély nélküli versenyző neve” mezőben kell feltüntetni.

5. A „Megjegyzés” mezőben pedig a versenyző eredményével kapcsolatos megjegyzéseket (Pl.: 12 lövés, fegyverhiba, DQ stb.).

6. NAGYON FONTOS, hogy a Gyorspont versenyek esetében az alap pontegyezőség esetén a „Találatok” mezőben kell feltüntetni a találat különbséget (Pl.: 1×13, 2×12 stb.)

7. Töltsük ki az összes divíziót, divíziók között alul a fülekre kattintva tudunk váltani.8. Amennyiben mindennel elkészültünk, akkor ellenőrizzük le a divíziókat, hogy mindenhol mindent jól töltöttünk ki, hogy nem hiányzik semmi és senki sem, majd fent, a baloldali sarokban a Fájl menü, Mentés parancsával mentsük le a táblázatot a számítógép kívánt meghajtójára.

9. PractiScore használata esetén a rendszer, az ott generált HTML fájlt is képes értelmezni, így az is feltölthető eredményként!!!!!!!

Az Eredményjegyzék feltöltés és az e-jegyzőkönyv kitöltése:

1. Nyissa meg az mdlsz.com weboldalt.

2. Itt a jobbfelső sarokban található „Sportolói portál” -ra kattintva nyissa meg a sportolói portált.

3. Az itt megjelenő ablakban írja be a MDLSZ számát vagy a regisztrált e-mail címét, valamint jelszavát.

4. Itt a baloldali menüből ki kell választani az „Egyesületi versenyek” menüpontot.

5. Ekkor megjelennek az egyesületi versenyek, és ebből a listából ki kell választani az éppen aktuális versenyt, aminek az eredményeit fel szeretné tölteni.

6. Kattintson az „Eredmény feltöltés” gombra. Ekkor megjelenik ez elektronikus verseny jegyzőkönyv (e-jegyzőkönyv).

7.  Itt ki kell tölteni a „Rendező képviselője”, „Versenyellenőr”, „Versenyen résztvevők létszáma” (csak szám), „Nevezési díj”, valamint a „Napi versenyengedéllyel nevezők” mezőket. Amennyiben nem volt a versenyen „Napi versenyengedéllyel nevező” akkor a fent említett mezőbe „0” -át kell írni.

8.  A „Közreműködő hivatalos személyek jegyzéke” kitöltése is kötelező ahhoz, hogy a bírói pontok megfelelően jóvá legyenek írva. Kitöltését az alábbi módon kell végrehajtani:

– Az első kis mezőben a hivatalos személy nevét, vagy rajtengedély számát kell megadni.

A mellette lévő mezőben a betöltött titulust kell megadni

A narancssárga „+” jellel hozzá adjuk a listához, addig amíg minden hivatalos személyt hozzá nem adtunk.

A bírói pontok jóváírása a „Közreműködő hivatalos személyek jegyzéke” mező alapján történik. Itt a bírók, segédbírók stb. mellett újra fel kell tüntetni a versenyellenőr nevét is.

9. A „Megjegyzés” rovatban hivatalos személy beírása TILOS, mivel nekik nem lesznek elszámolva a bírói pontok. A „Megjegyzés” rovatba csak a versennyel kapcsolatos megjegyzések kerülhetnek! Pl.: Kizárás, baleset stb., vagy pedig az, hogy minden rendben volt.

10. Az e-jegyzőkönyv legalján van a „Fájl kiválasztása” szürke gomb, erre rákattintva, lehet a kitöltött Excel táblát feltölteni.

11. Ezek után, tekintsük át még egyszer e jegyzőkönyvet, hogy minden rendesen kitöltöttünk.12. Amennyiben mindent rendben találtunk a „Beküldés az MDLSZ-nek” feliratú zöld gombbal az eredmény jegyzék beküldhető. Itt felugrik még egy ablak itt az „OK” gombra kattintva tudjuk jóváhagyni a feltöltést. Amennyiben mindent jól csináltunk, néhány másodperc múlva megjelenik egy zöld pipa és a „beküldés sikeres” felirat.

Leggyakoribb, de elkerülhető hibák:

– hibásan kitöltött fejléc, előző versenyről egyszerűen átmásolják az Excelt, nem módosítják a verseny számát, helyszínt, időpontot

– hibásan, hiányosan, rossz helyre kerülnek be az eredmények

– Az eredményjegyzékek nagyobb értékeket tartalmaznak, mint ami a minősítési jegyzékben szerepel. (pld: Steel Challenge esetében nem lehet magasabb a maximum %, mint 100)

– Van olyan sportoló, aki egy adott verseny, egy adott divíziójában, adott fegyvernemben többször is szerepel, több eredménnyel.

– sportolói listát tartalmaz az Excel, de eredményt nem, így nem lehet kiértékelni

– e-mailen küldik még mindig a jegyzőkönyvet, nem töltik fel a digitális oldalon vagy nem a megadott sablon formában.

– Az eredményjegyzék mellé a régi, papíralapú jegyzőkönyvet kézzel töltik ki, azt scannelik. aztán vagy feltöltik vagy nem, de egyik sem értelmezhető, így nem lesznek jóváírva a bírói pontok.

– nem szakágnak megfelelő, minősítések jóváírásához alkalmas adatok rögzítése (% arány helyett a versenyző által elért eredmény másodpercben történő rögzítése)