Kedves Sporttársaim!
Évek óta visszatérő problémaként látjuk a szakági költségvetések felhasználásnak rohamos felgyorsulását az év utolsó két hónapjában. Ennek a kényszeres és kapkodó költekezésnek fő oka, hogy a közgyűlés mindig egy évre fogadja el a teljes szövetségi költségvetésünket és ezen belül a szakági keretet, így a tárgyévben fel nem használt források nem vihetők át automatikusan a következő évre, ezzel megnövelve a következő évben elkölthető szakági keretet.
Ez a gyakorlat azért is káros, mert jól látható, hogy csak azért próbálják a szakágak a kereteiket elkölteni bármire novemberben és decemberben, hogy ne vesszen el a forrásuk. Ez megkérdőjelezi a szakági költségvetés felhasználásának hatékonyságát, és végső soron az értelmét.
Ezért az elnökség, több szakágvezetővel folytatott megbeszélést követően úgy döntött, hogy változtatni próbálunk ezen a gyakorlaton, és a 2021-ben megmaradó szakági forrásokat megpróbáljuk megcímkézni és átvinni a 2022-es költségvetésbe, többlet-forrásként az adott szakág számára. Ez az elnökség részéről egy józan javaslat a közgyűlés felé, amit ha a közgyűlés a 2022-es költségvetés keretében elfogad, akkor marad az átvitt többlet, ha nem fogadja el a közgyűlés, akkor nem marad. Mivel azonban a közgyűlés a józan érvekkel alátámasztott javaslatainkat eddig mindig elfogadta, így ebben most is bízunk.
Fontos üzenetünk tehát, hogy a szakági költségvetésekből 2021.12.31-én még el nem költött összegeket az elnökség külön sorban megcímkézve át fogja vinni az adott szakág 2022-es szakági keretébe többletként, javasolva a közgyűlésnek, hogy fogadja el ezt a metódust, ami végső soron a szakági költségvetés józanabb felhasználáshoz vezethet.
2021. augusztus 31-én – azaz a 8. hónap végén – még 5’062’142,- Ft fel nem használt kerete (54%) volt a szakágainknak a mindösszesen 9’350’000,- Ft közgyűlés (értsd: ülés tartása nélküli írásos szavazás a Covid miatt) által elfogadott keretből.
Az MDLSZ Elnöksége nevében, sporttársi üdvözlettel,
Dr. Fábián Lajos Károly
elnök