Kedves Sporttársaink, és Barátaink!

Köszönjük segítő és támogató részvételeteket a május 19-én, szombaton megtartott megismételt közgyűlésen.

Külön köszönet azoknak, akik a május 13-i határozatképtelen közgyűlést követően, a sok-sok verseny, a jó idő, és minden egyéb elfoglaltságuk mellett és ellenére, rászánták idejüket és pénzüket, hogy ismételten ott legyenek.

A közgyűlésen elhangzott hasznos tanácsaitokat és észrevételeket megfontoljuk, és figyelembe vesszük munkánk során.

Az új elnökség még ott a helyszínen, a közgyűlés után azonnal megtartotta alakuló ülését, amelyen nem csak új elnökségi tagjaink, de a felügyelő bizottságunk új elnöke és a főtitkár úr is – mint állandó meghívottak – részt vettek.

Érezzük bizalmatokat, mindent megteszünk, hogy rá is szolgáljunk.

Újult erővel és megújult bizalommal hirdetjük: „Legyen Béke, Rend és Haladás!”

Mára ennyi, továbbra is számítunk támogatásotokra és segítő együttműködésetekre.

Az MDLSZ Elnöksége nevében, sporttársi üdvözlettel,

Dr. Fábián Lajos elnökségi tag, megválasztott alelnök